PROMLOGO 2 802

800 csapatA Magyar Kardiológusok Társaságának éves hazai rendezvénye a Balaton északi partján május 3-án nyitotta kapuit, ahol idén három helyszín várta a kongresszusi résztvevőket. A Hotel Flamingó és Hotel Füred szállodakomplexum mellett felállított sátorban a kiállító cégekkel volt lehetőség találkozni, ahol hasznos információk és rövid termékismertetők segítették a téma iránt érdeklődőket.

A Magyar Kardiológusok Társaságának hivatalos lapkiadójaként több értékes kiadványt jelentettünk meg a jeles eseményre. A 2018-as legfrissebb ESC pocket guideline-ok magyar változatát idén 5 témában adtuk ki, amely mellett a kongresszus előadásainak absztrakt kötetét Cardiologia Hungarica Supplementumként 2000 példányban kapták kézhez a résztvevők.

Az évek óta nagy sikerű és kedvelt Kongresszusi Hírek kiadványunkkal a pénteki és szombati nap reggelén jelentkeztünk, amelyből színes, összefoglaló cikkek és interjúk formájában tájékozódhattak az olvasók a legfontosabb üzenetekről és az aznapi szimpóziumokról. Személyesen is részt vettem az osztásban, így nagy öröm volt hallani a visszajelzéseket, hogy sokan várják a friss lapszámot és a tartalom elnyerte tetszésüket. Fontos számunkra a kongresszus minél szélesebb körben történő népszerűsítése, ezért májusban felhívó hírlevelet küldtünk ki, majd a neves hazai szaktekintélyekkel a helyszínen több mint 20 videóinterjút készítettünk. Többek között Nyolczas Noémi professzor asszony, Habon Tamás tanár úr, Nagy András Csaba főorvos úr és Pécsvárady Zsolt professzor úr fogadta el felkérésünket, akik a szakmai előadásuk egy-egy főbb momentumait osztották meg velünk. A videóinterjúk hamarosan elérhetőek lesznek a KardiologiaOnline oldalunkon, amelyre reguláris hírlevélben hívjuk fel a figyelmet.

Szakmai lapjaink nyári számainak kiemelt témái lesznek a füredi beszámolók, amit mindig nagy érdeklődéssel fogadnak az olvasók, hiszen egy átfogó információt ad a kardiológia újdonságairól. Kiadónk erőssége az exkluzív, kulcsrakész szolgáltatás az orvosi kommunikációban, így megrendeléseink között szerepelt szimpóziumi felvétel, kisfilm és páros interjú készítés, standaktivitásként pedig nagyképernyős TV biztosítása Kiss Róbert Gábor professzor úr előadásával.

Exkluzív helyszínen, az MKT, ESC és Szívünk Napja kiállítói stand részeként voltunk jelen, ahol ízelítőként 14 terápiás területen megjelenő kiadványainkból volt lehetőség szemezgetni és igény esetén hasznos olvasnivalóként hazavinni.

A balatonfüredi kardiológus kongresszus méltán az év legnagyobb rendezvénye, hiszen 8 előadóteremben, párhuzamos szekcióban 98 szakmai szimpózium volt hallható, bemutatva a szívelégtelenségtől a modern diagnosztikai eljárásokig a szakmai újdonságokat rangos nemzetközi és hazai szaktekintélyek segítségével. Tóth Kálmán professzor úrral az MKT leköszönő elnökével az elmúlt 3 év eredményeiről beszélgettünk, amely során többek között azt is kiemelte, hogy jelentős fejlődésnek tekinti a társasági lapjuknak, a Cardiologia Hungarica kiadványnak a megújulását, amely mind külső, mind belső tartalmát tekintve egy korszerű, elegáns és magas színvonalú tartalommal megjelenő kiadvány lett. Varga Albert professzor úr főszerkesztői mandátuma idén májusban lejárt, azonban eddigi magas színvonalú szakmai munkájának köszönhetően újabb 3 évre szavaztak bizalmat, amelyhez a Promenade Kiadó ezúton is szeretettel gratulál.

Balatonfüred sokak számára egy hangulatos, természeti kincsekben gazdag, kiemelt üdülőhely, nekünk azonban, akik a kardiológiában érintettek, akár orvosként, gyógyszercég képviselőjeként vagy orvosi szaklapkiadóként, már egy fogalom. A hosszú hónapok előkészületeit és a precíz szervezést követően az íróasztal mögül kicsit kimozdulva, beleszippantani ennek az egyedülálló rendezvénynek a vibráló levegőjébe igazán jó érzéssel töltött el. Talán azért is, mert kiadónk kitartó és szorgalmas munkájának köszönhetően minden évben egy kicsit mi is hozzájárulunk az év legnagyobb kardiológiai kongresszusának sikeréhez.

Duma Csilla
senior manager
kardiometabolikus területi vezető

 

800 P1040432 800 P1040388 2 800 P1040392
800 P1040425 800 P1040395 800 utlev
800 P1040402 800 sa 800 P1040337

 

 

 

 

   

Print

Kardio-Vaszkuláris Iránytű

ch borito k

Mozgásszervi Továbbképző Szemle

140 mozgi 201801 megj

Háziorvos Továbbképző Szemle

htsz borito k

Gasztroenterológiai és Hepatológiai Szemle

htsz borito k

Gyermekorvos Továbbképzés

gyot borito k

Onkológia és Hematológia

oncology borito k

Psychiatric Times

pszichiatria borito k

Cardiologia Hungarica

ch borito k

 

Gyógyszerész Továbbképzés

gyogyszeresz borito k

Metabolizmus

metab borito k

Szemészet

szemeszet borito k

Magyar Nőorvosok Lapja

szemeszet borito k

Otorhinolaryngologia Hungarica

orl borito k

Magyar Urológia

urologia borito k

Kardiometabolikus Kitekintő

kardkitekint borito k

Kongresszusi Hírek

kongresszusi hirek k

Mucoviscidosis Hungarica

mucovis h 140

Legfrissebb híreink

Visszahívást kér?

Felkeltettük az érdeklődését? Bővebb információra van szüksége? Kérem adja meg a nevét és telefonszámát, munkatársunk visszahívja Önt!

Elérhetőségeink

Promenade Publishing House

   email   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
   phone   (06-30) 327-4143

Cím:  1037 Budapest, Montevideo u. 7. 3. emelet

Postafiók:  1535 Bp., Pf. 804

  Térkép  

Copyright © 2018 Promenade Publishing House. All rights reserved. | Impresszum