PROMLOGO 2 802

csopi2A júniusi hónappal hivatalosan is beköszöntött a nyár. A legtöbb ember ezt azonnal a nyaralási szezon megkezdésével azonosítja. A magyar kongresszusok életében viszont ez csak egyet jelenthet: Siófokon megrendezésre került a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Nagygyűlése. Ráadásul olyan távoli múltra visszatekintő eseményről van szó, hogy az idei szám szerint már a 61. volt a sorban.

A rendezvény első napján Szalay Ferenc Professzor Úr szokásához híven nagy szeretetben fogadott minket a Hotel Azúrban. A sok-sok közös munka után pedig idén is bizalmat kaptunk, így mi készítettük el a Kongresszus Absztrakt kötetét. Nem is tétlenkedtünk sokáig! A szintén a cégünk által készített Gasztroenterológiai és Hepatológiai Szemle második lapszámát és a Kongresszusi Híreket személyesen osztottuk szét a helyszínen több, mint 1000 résztvevőnek, ami nagyon jó indító gondolatokat adott a későbbi közös beszélgetéseknek. Sokan meg is köszönték és hangsúlyozták a fontosságát annak, hogy a tartalmak közvetlenül és személyesen jutnak el a célközönséghez.

Online csapatunk sem pihenhetett a Balaton partján, hiszen izgalmasabbnál izgalmasabb szimpóziumokat volt szerencsénk rögzíteni. Az esemény egyik nagy dobása pedig kétségkívül az volt, amikor a pulpituson egy osztálytermet kellett berendeznünk, amiben a neves előadók könnyedebb stílusban és szórakoztatóan beszéltek nagyon fontos témákról. A közönség számára is vérpezsdítő volt ez a fajta megközelítés és elnyerte mindenki tetszését.

Ebben az évben is kiváló professzorok és tanárok adtak nekünk interjút: Professzor Altorjay István, Professzor Herszényi László, Professzor Molnár Tamás, Dr. Gyökeres Tibor, Dr. Hegyi Péter, Dr. Palatka Károly, Dr. Tornai István, Dr. Vincze Áron, amelyek a gastronews hírlevelünkben kiküldésre kerülnek és a gastronews.hu oldalon is megtekinthetők lesznek majd.

Számunkra is mérföldkő a 61. Nagygyűlés, hiszen külföldi kongresszusoknál szokás utólag átfogó, összefoglaló adásokat készíteni. Viszont magyar viszonylatban első alkalommal kerül megrendezésre olyan webkonferencia, ahol a kongresszus újdonságát, legizgalmasabb tartalmát, egy webkonferencia keretein belül összefoglalja Professzor Altorjay István, Professzor Hunyady Béla, Professzor Molnár Tamás és Dr. Vincze Áron. Az esemény címe: Best of MGT.

Tóth Edina
key account manager

 

04 01 03
     

 

 

 

 

   

Print

Kardio-Vaszkuláris Iránytű

ch borito k

Mozgásszervi Továbbképző Szemle

140 mozgi 201801 megj

Háziorvos Továbbképző Szemle

htsz borito k

Gasztroenterológiai és Hepatológiai Szemle

htsz borito k

Gyermekorvos Továbbképzés

gyot borito k

Onkológia és Hematológia

oncology borito k

Psychiatric Times

pszichiatria borito k

Cardiologia Hungarica

ch borito k

 

Gyógyszerész Továbbképzés

gyogyszeresz borito k

Metabolizmus

metab borito k

Szemészet

szemeszet borito k

Magyar Nőorvosok Lapja

szemeszet borito k

Otorhinolaryngologia Hungarica

orl borito k

Magyar Urológia

urologia borito k

Kardiometabolikus Kitekintő

kardkitekint borito k

Kongresszusi Hírek

kongresszusi hirek k

Mucoviscidosis Hungarica

mucovis h 140

Legfrissebb híreink

Visszahívást kér?

Felkeltettük az érdeklődését? Bővebb információra van szüksége? Kérem adja meg a nevét és telefonszámát, munkatársunk visszahívja Önt!

Elérhetőségeink

Promenade Publishing House

   email   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
   phone   (06-30) 327-4143

Cím:  1125 Budapest, Tusnádi utca 19.

Postafiók:  1535 Bp., Pf. 804

  Térkép  

Copyright © 2018 Promenade Publishing House. All rights reserved. | Impresszum